Moreno először 1932-ben említette a szociális atom fogalmát.

A szociális atom a  szociális univerzum legkisebb egysége, tartalmazza magát az egyént, s az őt körülvevő, számára legjelentősebb kapcsolatok rendszerét. "The social atom is the smallest unit, not the individual" (a szociális atom a legkisebb egység, nem az individuum) –írja Moreno. Ez azt hangsúlyozza, hogy az egyén nem választható el szociális atomjának elemeitől.

A szociális atom, mint Moreno szociometriája a választás révén kifejezi, tartalmazza a spontaneitás szabadságát. Ugyanakkor jelentős  pszichopatológiai  és fejlődéslélektani vanatkozásai is vannak. Sőt, az egyénen túlmenően társadalmi méretekben is jelentős: Moreno szerint maga a társadalom nem más, mint az egymáshoz kapcsolódó szociális atomok teljes hálózata.

A "szociális atom" kifejezést Moreno többféle értelemben használta, s használják követői ma is. Legalább három jelentését lehet egyértelműen elkülöníteni, melyek a következők: a szociális atom mint

1. elméleti konstruktum, amely a morenoi rendszer egyik vitathatatlanul centrális eleme;

2. a diagnosztika egyik eszköze adott személyek vizsgálatában, egyben a konkrét formáció (rajz, alakzat, stb.) elnevezése;

3. pszichodramatikus technika, amely többféle módon realizálható, s alkalmazása már terápiás effektust is hordoz magában.

A szociális atom középpontjában maga az individuum helyezkedik el.

A belső mag azokat a kapcsolatokat tartalmazza, akikkel az adott személy érzelmileg jelentős (nem indifferens) viszonyban áll, más szóval akikkel jelentős (pozitív vagy negatív) emocionális kapcsolatban van.

A külső magban azok helyezkednek el, akikkel az érzelmi kapcsolat még a valóságban nem jött létre, de azt a személy kívánja: vágyaiban már létrejött a kapcsolat, csak a valóságban nem. Moreno ezt a belső valóságot is a szociális atom részévé tette.

A két koncentrikus körrel határolt területen leképezett atom az ismeretségi körrel van körülvéve. Ebbe a tartományba általában a reálisan meglévő, de érzelmi szempontból közömbös kapcsolatok tartoznak. Maguk a találkozások az esetek többségében véletlenszerűen jönnek létre, a másik ember először általában az ismeretségi körbe lép be. A szociális atomba a spontaneitást kifejező választással kerülhetnek be új személyek.

A pszichodráma mai gyakorlatában általában csak a belső magot jelenítjük meg.

Zeintlinger  Moreno definíciói és utalásai alapján a szociális atomot az eredetinél pontosabban definiálja a következőképpen:

"A szociális atom az emberek közötti kapcsolatok szocioemocionális rendszere, amelyben az egyéni személyiség kifejlődik és amellyel az illető személynek egész életsorsa össze van kötve. A rendszer azt a személyekből álló kört fogja össze, amellyel az egyén egy bizonyos életfázisban olyan szoros érzelemcserében állt vagy áll, és amelyhez olyan szorosan hozzá van kötve, mint a saját testéhez, úgy, hogy nélküle egyáltalán nem tudna létezni. Minden ember számára életszükségletet jelentenek, és azoknak is szükségük van reá. Kívánságaik és szükségleteik találkoznak és keresztezik egymást. A legszorosabb értelemben hozzátartoznak a szociális atomhoz az át nem élt, de vágyott kapcsolatok is."

A szociális atom már a születésünkkor életre hívódik, s végigkíséri az ember egész életét. Így egyben személyiségfejlődésünk helye is - ez teszi a morenoi fejlődéslélektan alapjává. A gyermeki fejlődésben kezdetben csak a leginkább szignifikáns személyek, családtagok részei a szociális atomnak. Később egyre több a családon kívülről származó választás, majd a felnőtt szerep elérésével egyensúly alakul ki. A szociális atom védőhálóként is funkcionál. Az egészséges személy e védőháló elemeinek kiesése esetén képes annak regenerálására, a valamilyen okból megszűnt, érzelmileg fontos kapcsolatokat igyekszik újakkal pótolni. Ezt a természetes törekvést nevezte Moreno szociostázisnak. Idősebb korban nehezebben megy a fenti regenerációs folyamat megvalósítása: az idős személy szociális atomja rugalmasságát veszti, közbelép a betegség, valamint sok barát és fontos ismerős, családtag reális elvesztése. A szociostázis teljes, az egyén által már nem kompenzálható felborulását Moreno a "szociális halál" fogalmával illeti.

A "szociális atom" kifejezéshez vissztérve,  Leutz értelmezésében  leginkább az "atomosz", a tovább nem oszthatóság fejeződik ki benne.  Illik a szociális atomra, hogy a mag (az egyén) körül részecskék „keringenek” különböző sugarú pályákon, körökön, hogy erők hatnak, s vonzások és taszítások dinamikus együtteséről van szó. Másik atom közeledésére dinamikai változások zajlanak, mindkét atom változik. Ezt a véleményt Zeintlinger egy megállapítása is jól alátámasztja, amikor azt mondja: "A szociális atomhoz tartozás kritériumai olyan emocionális vegyértékek, amelyek a személyeket jelentő reprezentánsokat lekötve tartják."

Blatner megkérdőjelezi a „szociális atom” kifejezés értékét, sokkal inkább javasolja és használja a „társas mező diagram” elnevezést.

A szociális atom mint diagnosztikus eszköz

Moreno eredeti szándéka szerint a szociális atom vizsgálata minden terápia előtt sorra kell, hogy kerüljön, ahogy a csoport, a rendszerek betegsége esetén először szociometriát kell alkalmazni. Mindez abból ered, hogy Moreno a pszichikus zavarokat - környezeti összefüggéseiben szemlélve - nem az egyénből kiindulva igyekszik megérteni, hanem az egyén egész kapcsolatrendszerét szem előtt tartva.

A szociális atom képes a kapcsolatok mennyiségi és minőségi jellemzőinek feltárására, arra, hogy a kapcsolatok szubjektív fontosságáról informáljon. Ha például túl kevés a kapcsolat, feltehető, hogy izoláció esetével állunk szemben, amelynek okait tovább kell kutatnunk. Ha túl sötéten, borúlátóan jellemezte a személy saját kapcsolatrendszerét, vagy ha túltelítettséggel találkozunk - túl sok kapcsolat -, ennek okait kell feltárni. Előfordulhat, hogy valaki pl. csak férfiakat, vagy nőket von be szociális atomjába, vagy túl sok a negatív választása. A távolság-közelség érzelmi dimenziójának mérésére is kiválóan alkalmas és információt kapunk ezek szabályozásáról a középponttól való távolságok eloszlásának vizsgálata révén.

Moreno eredeti, bemutatott rajzának tükrében megtudhatjuk, hogy a belső magon kívüli terekben (a kívánt kapcsolatok és az ismeretségi kör régióiban) kik és hányan szerepelnek a meglévő kapcsolatokhoz képest. Az is felszínre kerül, hogy a szociális atom egyes elemeinek mennyire kölcsönös a kapcsolata az adott személlyel és azoknak egymással, - természetesen úgy, ahogy ezt az adott személy percipiálja. Ez a szociális atom "kohéziója". Információkat nyerhetünk a szociális atom rugalmasságáról, regenerációs képességéről is.

A szociális atom mint pszichodráma-technika

A pszichodramatikusok a szociális atomnak ezt az oldalát ismerik a legjobban, s alkalmazzák a legbiztosabban. Zeintlinger meghatározása szerint "azt a technikát, amely a szociális atom feltárásához és az utána következő feldolgozáshoz szükséges, röviden ugyancsak egyszerűen szociális atomnak nevezzük, s ez nem más, mint a szociogram speciális formája, amely a többitől abban különbözik, hogy a szociális atom egy meghatározott személy mindennapjainak emocionálisan fontos vonatkoztatási személyeit ragadja meg.”

A szociális atom megjelenítését természetesen minden esetben a protagonista végzi. A megjelenítés történhet személyekkel, azaz a csoport egyes tagjai által, grafikusan, pénzérmékkel, különféle tárgyakkal, pl. kövekkel, kagylókkal, székekkel. A grafikus ábrázolás előnye, hogy ez az a forma, amit a legegyszerűbben végezhet több személy egy időben is, akár a csoport minden tagja. A lerajzolt szociális atomok egymás közötti összehasonlításban különös tanulsággal szolgálhatnak a csoport számára, értékes többletet nyerhetünk ezáltal. A szociális atomba bevont élő vagy már elhunyt személyeket, (esetleg fontos állatokat) a tényleges vagy elképzelt koncentrikus körökön kell elhelyezni.  Bárkit felvehet az egyén a megjeleníteni kívánt személyek közé, nem kell, hogy ez kölcsönös választás legyen, a protagonista a saját percepciója szerint választ.

A személyek általi megjelenítés pedig bizonyára a leginkább dramatikus megoldás: az itteni többlet a választott csoporttagok szerepvisszajelzése és a hozzákapcsolódó identifikációs lehetőségek.

(Pintér Gábor)