A burnout (kiégés) jelensége korunk egyik gyakori jellemzője. A 90-es években több pszichodráma kiképző (elsősorban Ónody Sarolta, Gallus Klára, Frenkl Sylvia, Pintér Gábor) foglalkozott pszichodráma alapú "burnout tréningek" tervezésével és vezetésével.
A modell sok magyarországi városban alkalmazásra került, részben a 90-es évek TB pályázatainak finanszírozásában.
Az alábbiakban a burnout jellegzetességeiről, szakaszairól, kezelésének ésmegelőzésének módjairól beszélünk.
A BURNOUT SZINDRÓMA jelensége, kezelése és megelőzése
(Pintér Gábor, a Tudomány Napjára)
1.A segítő szindróma és a kiégés jelensége
A kiégési szindróma, azaz burnout szindróma elnevezés Herbert Freudenbergertől származik,aki 1974-ben írta le azt egy jelentős, sokat idézett cikkében,mint a krónikus emocionális megterhelések és stresszorok nyomán fellépő fizikai,emocionális és mentális kimerülésnek az állapotát. Kiégés=kimerülés,méghozzá egyszerre több területen. A kiégés nem minden esetbenkötődik a jól ismert segítő szindrómához, még a segítő foglalkozásúak körében sem, mégis, személyiséglélektani szempontból a kiégés mögött meghúzódó személyiség konstelláció sok esetben az ún.”segítő szindróma”, vagy „Helfer szindróma”. Ez nem azt jelenti, hogy minden segítő szakember törvényszerűen ilyen lenne, mert hogy a segítő szakma csak az ilyen típusú személyiségeket vonzza. Azt sem jelenti, hogy minden segítő szindrómát valamelyest mutató személy kiégést szenvedne, ha rövidebb-hosszabb időt eltölt szakmájában. Az sem igaz, hogy csak a segítő szindrómás emberek munkája vezethet kiégéshez, de esetünkben mindenképpen érdemes innen kiindulnunk.
A segítő szindrómás segítő tehát egy jellegzetes személyiségkép, a túlhajszolt segítő, aki azért segít, hogy átvitt értelemben tudattalan úton magán segítsen, ingatag pszichés egyensúlyát igyekszik fenntartani a segítő hivatás választásával és gyakorlásával. Szimbolikusan droggá válik számára a hivatás, függésbe kerül, egyre inkább beszűkül az élete és egyre inkább csak a segítő foglalkozás kizárólagos gyakorlását tartja fontosnak. És ezt a drogot, a hivatás gyakorlását túl is adagolja, elszegényedik a magánélete, leszűkülnek a családi és baráti kapcsolatai. Ő az, aki még késő esteis klienst fogad, akinem tud nemet mondani, akineka legfontosabb, hogy mindenben megfeleljensaját túlzott elvárásainak.
A segítő szindróma leírója, Schmidbauer1977-ben írta meg az alapműnek számító„Der Hilflose Helfer” című könyvét. Ebben személyiséglélektani megfontolások alapján a kép hátterébena gyermekkori neveltetés során rejtett szülői elutasítást tételez fel. Azok lesznek szindrómás segítők, akiket a szüleik elfogadtak ugyan „a felszínen”, de rejtve, főleg nonverbálisan érzelmi elutasítást szenvedtek. Ennek következtében aztán agyerek felnövekedése során a személye azonosul egyfajta altruisztikus felettes-én normával.Mi jellemző a gyakorlati életben az ilyen emberre? Saját igazi érzéseit elhárítja, saját intim kapcsolataiban kerüli az igazán intim helyzeteket és egyre beszűkültebbé válik menet közben. Egyre nehezebben oldódik felsaját kapcsolataiban. Ugyanakkor nagyon nagy az intimitás igénye. És ez következésképpena szakma gyakorlásában teljesedik be. Önértékelése általában alacsony vagy ingadozó,eztteljesítménnyel, feladatoktúlhajszolásával kompenzálja. Kerüli a közelséget, az igazi involválódást, fél a függőségtől és ha bajba kerül akkor sem kér segítséget. Ez utóbbi is nagyon fontos kérdés.
Különböző mentálhygiénés kurzusok elején szoktuk kérdezni a jelentkezőket, hogy volt e már lelki szempontból nézve bajban? Erre az emberek egy része azt válaszolja, nem, én nem voltam még. Néha érezhető, s sokszor ki is derül, hogy ez nem teljesen igaz, - legalábbis tapasztalataink szerint nem azokból válik jó segítő szakember, akik ebből a szempontból „érintetlenek”. Aztán megkérdezhetjük a jelentkezőket,hogy kértek-e segítséget,amikor (esetleg mégis) bajban voltak?A társaság egy része bizonyosan azt feleli,hogy nem kért segítséget, neki erre nem volt szüksége, mert ő olyan erős, lelkileg egészséges. Igen, sikerült mindig egyedül talpra állnia, egyféle „self made man”-ként. Ez egyrészt persze örvendetes tény. Ugyanakkor a tapasztalatok szerintjó segítő abból az emberből válik inkább,aki hajlandó segítséget igénybe venni. Nem csak azért, mert van a kliens szerep vállalásához szükségesalázat benne, hanem mertszemélyisége megtapasztalja „élesben”, működés közbena segítő kapcsolat másik oldalát.
A Helfer szindrómával jellemezhető személyekpszichológiai vizsgálatából az is kiderült, hogy nyílt agressziót nem fejeznek ki, az ugyebár emberképükhöz nem illik, viszont nagyon sok indirekt, úgynevezett „passzív-agresszív” megnyilvánulásuk van (pl. ilyen lehet az áskálódás, gúnyosság, stb.) . Nagyon nehezen választják el a szakmai és otthoni létüket, vagy éppen teljesen mereven, merthogy állandóan belekeverik/belekevernék a szakmát a családba, a családot a szakmába. Ezért vagy összefolyik a két dolog és határtalanná válik, vagy pedig nagyon erősen szeparálódik. Szélsőséges esetben pedig a magánélete teljesen leszűkül, esetleg az egy-egy, aszakma gyakorlásából eredő kapcsolattalpótlódik. Van segítő, akinek barátai mind volt, vagy (rosszabb esetben) jelenlegi kliensei. Ez aztán nem gyümölcsöző sem a magánélet, sem a szakma gyakorlása szempontjából, ésetikai problémákat is tartalmaz.
2. A kiégés folyamata
A fent jellemzett segítő szindrómás szakember további karrierjében gyakori a kiégés jelensége. Ahogy említettük, természetesen máskarakterű segítő foglalkozású is lehet a kiégés áldozata, főképp kiemelkedő emocionális terhelések esetén. A bornout állapot végére a segítő elidegenedikklienseitől, és nem képesszakmája gyakorlására, szélsőséges esetben akár orvosi ellátása is szükségessé válhat. A két végpont között húzódik a kiégés folyamata, amelyet Brodsky és Becker gondolatai nyomán, öt szakaszbanmutatunk most be.
A burnout kialakulásának első periódusa egy szélsőségesen pozitív, nagyon lendületes, idealisztikus fázis, a segítőlelkesedése túlzott. Mindenhol ott akar lenni, minden könyvet megvesz, egész éjszaka tervez, olvas. Túlterheli magát segítő kapcsolatokkal, még éjfélkor is jönnek a paciensek. És úgy érzi, hogy az egész megyében ő a legmotiváltabb segítő. Nagyon élénk kapcsolatot kezd a kollegákkal, meghívja őket magához egy kellemes társasági estére, esetlegkliensek is belekeverednekaz esti partiba, odasereglik mindenki, aki ebben a „helfer” társaságban érdekelt. Nagyon gyors eredményeket vár, nagyon frusztrálná az, hogyha nem sikerülne valami és épp ezért hajtja, túlpörgetia dolgokat, gyors sikereket igyekszik provokálni. Szinte egy bizonyítási kényszere van. És ebből eredően állandóanfokozott teljesítményt vár el saját magától.
A második szakaszsokkal nyugodtabb, ún. realisztikus szakasz. Kicsit lehűla nagy lelkesedés, a segítőmegpróbál egy egyensúlyt teremteni a közelség-távolság szabályozásában és az involválódásban. Optimális esetben nyitottáéskreatívvá válik. A kudarcokat itt is igyekszik mindenképpen elkerülni, de már nem csak túlzott teljesítménnyel. Tulajdonképpen, ha ebben a szakaszban sikerülne megmaradnia, akkor nagyon jó segítő válhatna belőle.
Azonban amennyiben a kiégési folyamat folytatódik (és ennek okait majd később részletesen vizsgáljuk), a kiábrándulás szakasza következik. Terhessé válik számára a munka, terhessé válik a kliensekkel való kapcsolat. Az empátia működtetése egyre inkább lehetetlenné válik, idegesítik a kollégái. Egyre kevésbé tud hiteles érzelmeket kimutatni és a magánéletében is beszűkül, tehát saját gyerekeit sem tudja a régi szeretettel magához vonni, és így tovább.
A következő a frusztráció szakasza: ez már teljes visszahúzódást jelent, nem bírja a terhelést, a feladatokat, agresszívimpulzusok jelentkeznek a klienssel szemben is. És megindul egy szakmából valókivonulás,tehát leépíti feladatait, érzi, hogy nem bírja folytatni…
A ötödik szakasz pedig máraz apátia szakasza. Nincs már öröme, és nemcsak itt nincs, hanem már magánéletében sem. Egysíkúvá válik, mindenkit kerül, nem kommunikál. Végül beállhat egy ún. deperszonalizációs szindróma is, aminek a depresszió az egyik jele lehet. A menekülés történhet pszichoszomatikus megbetegedések felé, vagy gyógyszer, alkohol, esetleg drog irányában.
3. A kiégéssel és annak kezelésével kapcsolatos sajáttapasztalataink. Burnout-szemináriumok (Megújulási tréning)
A segítő foglakozásúak kiégésénekokait tekintvepszichoterápiás és csoportvezetőimunkámban leginkább azt tapasztaltam, hogy azok égtek ki a leghamarabb, túl most a személyiséglélektani alapvetéseken és összefüggéseken, akik arra nem voltak felkészülve, hogy sérült lelkű, vagy nehéz sorsú kliensekkel nap mint nap találkozzanak. Félórásvagy órás váltásokban jönnek a segítőkhöz pl. depressziós betegek, vagy más,nehéz problémákat viselő emberek. Sok segítő a gyakorlatban nem tanulta meg az empátia egy nagyon fontos mozzanatát, most ezt szeretném kiemelni. Közismert, hogy a személyiségünkkel dolgozunk, hogy az empátia az nemcsak érzelmi együttrezdülés, hanem megértése a másik személy igazi világának, problémájának. Carl Rogers azt mondja, hogy belépünk a másik ember világába, lemondunk a saját vonatkoztatási kereteinkről és a kliensvilágában otthonosan mozgunk. Ez szükséges is, mindnyájan így dolgozunk. Azoknál tapasztaltunk kiégést, akiknél az empátia átcsúszik egyfajtaazonosulásba. Sokan idézik Rogerset és sokszor elfelejtenek egy nagyon pici kis megkülönböztetést. Az empátia nem azt jelenti, hogy én ő vagyok, hanem azt jelenti, mintha én ő lennék. Az angolban: „As if…”, mintha. Ez a mintha feltételnagyon fontos, és aki ezt persze csak könyvből olvassa ésnemtanulja meg a személyiségében működtetni, az belezuhan a másik ember világába. Jelen esetben a beteg ember világába, aztán egy fél óra múlva egy másik beteg ember világába, vagy egy kapcsolati nehézséggel küzdő, sokszor súlyosan sérült másik ember világába, és aztán nem tud ebből kikecmeregni. Nincs a léleknek tisztulása, mert az énhatárok nem eléggé rugalmasak.
Egy távolabbi, nagyobb szakmai perspektívát mutató fogalmat is szeretnék megemlíteni. Ez a coping stratégiák kérdése, amelyetbiztosan sokan ismernek:megküzdési stratégiák a stresszel szemben. Most csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy a hibás, vagy helytelen coping stratégiák szemléletében is meg lehet közelíteni a kiégést. Nincs elég rendelkezésre álló speciális konfliktusmegoldó stratégia annál a személynél, aki nagyon hamar kiég segítő hivatása gyakorlása során. Így a bornouta megküzdési stratégiák témájánakegyik speciális esete. Azért is mondom ezt, mertaz érdeklődők számára gyümölcsöző lehet az ilyen témájú szakirodalmat is tanulmányozni.
A burnout kezelésének illetve megelőzésének hatékony útjai tapasztalataink szerint elsősorban az önismereti munka, az önismereti típusú képzések, saját motivációink tudatosítása, coping stratégiáink feltérképezése, és ilyen készségeink javítása. Segítség lehet a felelősség megosztása másokkal, a felelősség megfelelő tereinek átadása.Nagyon sokat tehet maga a támogató rendszer is, a stáb, a stábmegbeszélések, az esetcsoport, esetmegbeszélés, szupervízió, a szakmai továbbképzések és egy jó visszacsatolási rendszer abban a munkahelyi közegben, ahol a segítés történik. Nagyon jó, ha a segítő nem egyedül dolgozik, hanem a hasonló munkakörben levőkkel együtt. Korai fázisban észre lehet venni a bizonyítási és teljesítménykényszert, mielőtta feladatok elborítják az illetőt. A kiégett segítő nem alszik eleget, nem mozog, nem pihen. Fel lehet hívni erre a figyelmét és esetleg ilyen irányban lehet segíteni. Tudatosítani kell a saját igényét, segíteni kell ebben és a nárcisztikus fantáziák helyett valahogy el kell fogadtatni vele, hogy „ez is egy szakma”. Nem a szakmák szakmája, nem a legfantasztikusabb dolog a világon, hanem egy a segítő szakmák közül. Természetes, hogy pszichoterápiára is sor kerülhet adott esetben, e mellett akár szomatikus orvosi beavatkozás is szükségessé válhata kiégés bekövetkezése esetén.
Ehelyütt tennék említést azokról a„burnout” szemináriumokról,amelyeket a 80-as évek végén, 90-es évek elején szerveztünk.Ónody Sarolta( Szeged) indította elezeket, illetve más kollegák is, mint Gallus Klára, Frenkl Szilvia, Pintér Gábor. A program3-4 napos pszichodráma workshop volt, ahováegy csoportba mintegy 15 ember jöhetett el. A társadalombiztosítás pályázati úton finanszírozta ezeket, tehát mi országszerte tudtuk ezt ingyen kínálni segítő foglalkozásúaknak. Persze nem azt írtuk ki, hogy „kiégés szeminárium”, gyertek kiégettek! Mert ezt nehéz lett volna így vállalni az elején. A meghirdetésben valahogy úgy írtuk, hogy „sajátélményű pszichodráma szeminárium szakmájukban megfáradtaknak”. A csoportok nagyon intenzívek voltak, nagyonszemélyesen zajlott az egyéni motivációk feltárása. Nagyon gyakran a kellőképpen fel nem dolgozott egyéni gyászok, a magánéletveszteségei, rendezetlen kötődések és ezek feldolgozása-rendezése kísérte végig a csoportmunkát.
Az első napon általában nem is volt szó a szakmáról, a kiégésről. Inkább a magánélet vállalt vagy rejtett nehézségeivel foglalkoztunk. És sokszor egyéni mély pszichodrámákkal tudtunk segíteni. Utána tudtunk elkezdeni foglalkozni a szakmával, a motivációkkal, a megfáradással, a kiégéssel, ennek kezelésével. Relaxációval, meditációval és a jövő pl. dramatikus módon történő megrajzolásával. Érték-feltöltődéssel, akár az irodalom vagy művészet eszközeit is bevonva. A coping stratégiák csoportjaiban hasonlóan folyt a munka, itt a hangsúly inkább a stresszel szembeni védekezési módok egyéni feltérképezésére és csoport segítségével történő fejlesztésére, módosítására tevődött.Mintegy egyéni, belső konfliktus kezelési tréning folyt.
A nyolcvanas évek óta folyamatosan dolgozunk a burnout kezelésének tréningjeivel. Az utóbbi években Pintér Barbarával közösen kidolgoztunk egy pszichodráma hangsúlyú módszerkombinációs megújulási programot, amelyet eredményesen alkalmaztunk önkormányzati szociális intézmények, pszichiátriai otthonok és büntetésvégrehajtási intétzetek dolgozói részére, valamint a gyermekvédelemben és a drogprevenciós ellátásban. Ez a MORENO CENTRUM jelenlegi burnout programjának alapja.
Várható, hogy a humán szolgálatok munkáltatói is egyre nagyobb hangsúlyt fognak helyezni a kiégés megelőzési módszereinek támogatására : ez a jó és egyben ez az olcsóbb megoldás. Két veszélyeztetett foglalkozás képviselői, a pszichiáterek és pszichológusok segítése is várat magára. Minden szakma esetén feltárhatók a veszélyeztetettség specifikus okai, s programunk adaptálásával a beavatkozás optimális formája is kidolgozható.